Adótanácsadás

Adótanácsadás érthetően és biztonságosan

A hazai adótörvények folyamatosan változó és egyre bonyolultabb rendszere miatt nem könnyű lépést tartani a szinte folyamatosan változó jogszabályokkal. Mi vezetjük üzleti gondolkodását.

adotanacsadas

A kiélezett piaci verseny miatt elengedhetetlen a hazai és nemzetközi adózási események állandó figyelemmel kísérése, a korábbinál szélesebb spektrumban és nagyobb mélységben kell ismerni a nemzetközi adójogot, azon belül is elsősorban a hatályos Európai Uniós adó előírásokat, mindezek pedig elkerülhetetlenné teszik, hogy a vállalkozások külső szakértőre bízzák adózási tevékenységük koordinálását.

Adótanácsadással, adótervezéssel sokat megtakaríthat

Mi, a Diamant Könyvvizsgáló Kft.-nél tapasztalatból tudjuk, hogy az adó- és járulékkötelezettségek komoly kiadást jelentenek a vállalkozások számára, az előírt jogszabályok be nem tartásáért pedig sokszor igen magas büntetéseket szabhat ki az adóhatóság.

Sok időt, energiát, valamint jelentős pénzkiadást is megtakaríthat Cégének, ha felkészültségünkre alapozva igénybe veszi adó-tanácsadási és adótervezési szolgáltatásainkat, hiszen szakértelmünkkel a legstabilabb és leghatékonyabb megoldásokat biztosítjuk Önnek.

Kérjen tőlünk tanácsot, ha bármilyen kérdés merül fel, hiszen szívügyünk az Ön sikere!

Adótanácsadás cégére szabva

Megbízható, tapasztalt adótanácsadó partnerként garantáltan figyelembe vesszük az Ön egyedi üzleti megfontolásait, terveit és az üzletére jellemző iparági-, valamint szabályozási sajátosságokat.

A Diamant Könyvvizsgáló Kft. adótanácsadói, adószakértői tevékenysége keretében igyekszik ügyfelei érdekét szem előtt tartva maximális segítséget nyújtani az adójogszabályok értelmezésében és az adóminimalizálás terén – természetesen a jogszabályi kereteken belül.

Kérjen már most ajánlatot adótanácsadásra!

Adótanácsadás külföldi társaságok részére németül és angolul is

Vállaljuk külföldi cégek számára magyarországi adószám igénylését és az adó visszatérítés ügyintézését. Amennyiben szükséges, hatóság előtti képviseletet is ellátunk. Tanácsadásunk speciálisan cégre szabott, amiben figyelembe vesszük jogi-gazdálkodási környezetét és működési rendjét.

Transzferár tanácsadás

Egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak (transzfer árak) kérdése. Az elmúlt évek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az Adóhatóság is egyre jobban összpontosít erre a területre, így a precíz és átlátható elszámolás igényét a belső és külső érdek egymást erősítve növeli.

Kiemelten fontos, hogy Cége a hatályos jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfelelő transzferár nyilvántartásokkal rendelkezzen, bármilyen jellegű (pl.: értékesítések, beszerzések, csoporton belüli szolgáltatások, hitelügyletek) kapcsolt ügyletre vonatkozóan. Az is elengedhetetlen, hogy a csoporton belüli ügyletek felülvizsgálata is megtörténjen a főbb transzferár-képzési kockázatok azonosítása céljából.

Transzferár nyilvántartás

Szakembereink segítséget nyújtanak Önnek vállalkozása transzferár-képzési politikájának és folyamatainak áttekintésében, transzferár szabályzata elkészítésében, folyamatos nyilvántartásában, kezelésében és alátámasztásában, az Ön üzleti stratégiájával összhangban. Kérdezzen bátran bennünket, ha bármilyen kérdése akad a transzferárak terén, és kérje személyre szabott ajánlatunkat még ma!

Transzferár képzés és stratégia

Cégének üzleti profilját és az Ön üzleti stratégiáját szem előtt tartva a Diamant Könyvvizsgáló Kft.-nél olyan proaktív, pragmatikus és integrált stratégiákat dolgozunk ki, amelyek hatékonyan kezelik a mai üzleti vállalkozások adókockázatait, valamint segítenek Önnek vállalkozása lehetőségeinek teljes körű kihasználásában.

Transzferár-képzéssel kapcsolatos hatósági és bírósági ügyekben nyújtunk szükség szerint képviseletet- és/vagy szakértői támogatást.

Könyvelőirodai garancia és képviselet

Garanciavállalásunk azt jelenti, hogy ha egy, a Diamant csoport szakemberei által készített/felülvizsgált nyilvántartást kér be és ellenőriz a NAV és valamilyen oknál fogva jogerősen bírságot állapítana meg, annak összegét társaságunk megtéríti. Garanciavállalásunk hátterét az Allianz Hungária Biztosító Zrt. szolgáltatja.

Székhelyszolgáltatás

A külföldi és vidékről a fővárosba orientálódó ügyfeleink részére partnercégünk nyújt székhelyszolgáltatást!

Bérszámfejtés

A bérszámfejtést kisebb vagy nagyobb létszám esetén egyaránt érdemes irodánkkal végeztetnie. Ügyfeleink igényeihez alkalmazkodva, bérszámfejtéssel foglalkozó külön részleget hoztunk létre, ahol a munka és személyzeti vagy humánpolitikai ügyekben is a jogkövető magatartásra figyelemmel, folyamatos jogszabályfigyelés mellett, pontos, precíz, megbízható partnerként nyújtunk hathatós segítséget Önnek.

A bérszámfejtés kritikus pont lehet

Tudta, hogy a munkaüggyel, bérszámfejtéssel kapcsolatos hatósági megállapítások ma már a vállalkozásokra kirótt bírságok jelentős hányadát képezik?

Bérszámfejtés és munkaügyi tanácsadás

A Diamant Csoport bérszámfejtői sok éves tapasztalattal rendelkező, magasan kvalifikált szakemberként tisztában vannak azzal, hogy a folyamatosan változó jogszabályi környezet és a nagy mennyiségben ellátandó adminisztratív feladatok egyaránt nehezítik a vállalatok feladatát, így külön feladatuknak tekintik, hogy ezt a terhet levegyék az Ön válláról.

Ehhez csak annyit kell tennie, hogy személyre szabott ajánlatot kér az Ön cége számára. Bármilyen kérdése van, forduljon bizalommal a Diamant Könyvvizsgáló Kft.-hez!

A bérszámfejtés területe igen sokrétű és összetett, ennek megfelelően kiemelt figyelemmel kezeljük azt a munkánk során.

A bérszámfejtés sok részből áll

Sok évre visszamenőleg bizonyított, hogy a bér- és munkaügyi feladatokat megbízhatóan, folyamatos tájékoztatás mellett végezzük, így a munkaszerződések-, munkaköri leírás összeállítása, a munkavállaló be- és kiléptetése (munkavállalók NAV felé jelentése), külföldi munkavállaláshoz engedélyek, A1 beszerzése, a havi munkaidő és a szabadságok precíz nyilvántartása, adminisztrálása és betegállományok lejelentése, a nem üzemi kifizetőhelyek orvosi és foglalkoztatói igazolásainak továbbítása az OEP felé nálunk biztos kezekben van.

A bérszámfejtés ára hamar megtérül

Amennyiben Cége bérszámfejtését szakembereinkre bízza, időt spórol, csökkentheti Cégének költségeit, valamint biztonsággal elkerülheti a pontatlan, vagy épp nem szakszerű bérszámfejtésből-, illetve a határidők esetleges be nem tartásából eredő jogi szankciókat és hatóságilag kirótt bírságokat úgy, hogy ugyanakkor dolgozói privát adatait is biztonságban tudhatja. Külföldi telephely esetén partnerirodánk segíti Németországban a jogszabályok útvesztőiben való eligazodást.

Bérszámfejtés ajánlatért, tanácsadásért keressen Bennünket!